2010. július 30., péntek

The End

Nem tudom hogyan tortent. Tul gyors volt, hogy felfogjam, de vegere ertunk a honapnak, pedig mintha csak tegnap kezdodott volna. Holnap reggel hazaindulunk mindannyian a "hagyomanyos" eletbe, az ittletunk emlekeitol megujultan. Vege.

Azert szerencsere nem gyasszal telnek az utolso napok. Ezen a heten, mintha minden passzolt volna. (Mindenki keszitsen maga melle zsebkendot, mert jon a patosz :-)) Minden nap egy teljes egesz volt, nagyon elveztem. A napkozbeneket az idegsebeszeten toltottem. A korhaz jatszoterre valtozott, egesz nap habar mutetekre es megbeszelesekre jartunk jatek volt minden. Az idegsebeszek mindegyike jol beszelt angolul, minden forditottak, mindent megmutattak, tanitottak, poenkodtak, egy szavam sem lehetett rajuk. Tegnap meg mikrosebeszetet is gyakorolhattunk, amit otthon kivettek a curriculumbol, mivel dragak a gyakorloeszkozok. Az estek is mind jok voltak, minden napra jutott valami. Szerdan karaoke, csutortok darts klub, tegnap sushi este volt, szep elmenyekkel. Ma van az utolso napunk, delutan egy japan karnevalon veszunk reszt a kozelben, meg persze pakolunk, mert holnap hajnalban indulas van.

Nehany keppel bucsuzom toletek, rememlem mihamarabb talalkozunk!




2010. július 27., kedd

Ez meg az.. :-)

Ez megint csak egy hosszu bejegyzes lesz! :-) A legutobbi adas ota joszerivel egyatalan nem jutottam nethez. Szerencsere japanosan tartalmas es szep napokat tudhatok magam mogott.
Amikor abbahagytam legutobb, epp a Kawagoe korhazaval baratkoztam, ahol a mult hetemet toltottem. Erdekes tapasztalat volt, a Hidakai hi-tech fellegvar utan egy pecsi 400 agyas szeru (azert talan kicsit jobb) korhazban talaltam magam a semmi kozepen. (az egyik nap elmentem futni es eleg hamar rizsfoldek kozott talaltam magam.. :-)) Hasi sebeszeten voltam, orultem a valtozatossagnak. A hangulat sokkal lazabb volt a Hidakai szivsebeszek "This is spartaaaa!!!" hozzaallasahoz kepest, tobb szabadidonk is volt. (azert csinaltunk par olyat, ami pecsett meg gyerekcipoben jar, es persze elhangzott neha itt is a "ezt a vilag tobbi reszen 10 centis vagassal csinaljak, de mi japanok megoldjuk 6-bol vagy eppen 2-bol") Az idonket szerencsere sikerult kellemesen eltoltenunk a japan diakoknak koszonhetoen. A kedvenc pillanatom viszont a mutobol valo, belanasztomozis varrasakor a varrogepet elsutve mindenkinek csatakialtania kell: "FIRE!!" :-) Ja es a szake: nagyon sokfele szake letezik, eddig mindegyik fincsi volt, de Kawagoe-ban sikerult kifogni egy erdekes izut (ld. a kepet)







A hetvegenk elott pentek este elmentunk Matsumoto professzor hazibulijara, amit kulon nekunk cserediakoknak rendezett. Nagyon kitett magaert, sokfogasos vacsi, ajandekozas oda es vissza, entertainment, minden volt. Minket pedig csak nehany ora valasztott el attol, hogy meg aznap este Tokyoba utazva masnap kora reggel feluljunk a japanok szuper vonatara, a Shinkansenre es egyenesen Kyotoba szaguldjunk.


A vonat tenyleg nagyon gyors, de annyira nem nyugozott le, foleg, hogy aludtam vegig.. :-) Kyotoban voltunk szomattol hetfoig, ez a kulturaban leggazdagabb varos, rengeteg templommal, kerttel, muzeummal. A program a szokasos: reggeltol orrverzesig sightseeing, este pedig egy laza sor a folyoparton, mas-es harmadnap ismetelve. Egy par erdekes dolog Kyotobol:
Arany templom (Kinkakuji) es ezust templom (Ginkakuji): meses kis hazikok, csodalatos kornyezetben.
Inari templom: egy egesz hegyoldal ezernyi kapu altal alkotott alagutakkal.
Sanjusangendo templom: 1000 db faragott eletnagysagu Buddha szoborral, mindegyiknek 42 keze van es aranyozottak.
Ezen kivul volt meg a Shogun palotaja, Zen koves japan kert, botanikus kert, Toji templom, es meg ezernyi dolog, amit erdemes volt alaposan korbejarni..





Tegnap este aztan hazajottunk Moroyamaba, de a szel maris felkapott minket egy Judo klub latogatasra es egy vacsorara. Koreai barbeque volt Tsuji proffal: nyelv, rekeszizom, bel, maj es meg sok finomsag es mindezt magadnak sutheted az asztal kozepen tuzon. Fincsi. Ezen a heten idegsebeszeten vagyok, ma mar voltam bent, nagyon aranyosak es ugyesen mutenek.

Hogy a leragadt szemeket kicsit felrancigaljam, meg irok par erdekes tapasztalatot:
Egy bacsi a kyotoi piacon 6-8 centis szarvasbogarakat arul.
A mozgolepcson, mint nyugat europaban, japanban is csak az egyik oldalra allnak (leallosav-rohanosav), de itt a bal oldalra.
Az ettermi eteleknek altalaban kiallitjak az eletnagysagu muanyag masat, ugyhogy 3D-ben megnezheted mit fogsz enni.
A shogun palotajaban direkt nyikorog a padlo, hogy halljak a betorni keszulo nindzsak lepteit.
A buszon majdnem minden ulo es allohely rendelkezik leszallasjelzo gombbal.
Japanban minden etel es ital a 4 alapveto tapanyagbol keszul: szoja, rizs, hal es tengeri fu.
Ja es lehet kapni egy uditot, neve: Sweat, szoval ihatsz izzadtsagot! (kivancsi vagyok, hogy keszulhet.. :-))

Ennyi mara, mindenkit udvozlok!


2010. július 20., kedd

Ezt mar szeretem!

Ujabb jo hetvegen vagyunk tul es olyan volt, mint egy akciofilm: reggel koran keles, programok egesz nap megallas nelkul, este 11 korul hazaeses, majd masnap es harmadnap reggel matrix reloaded! :-) Annyi minden tortent, hogy abbol egy jokora regenyt is lehetne irni talan. Megprobalok suriteni, hogy emesztheto legyen es csinjan banni a patosszal, ime:

Az egesz penteken indult, amikor is estefele nekiindultunk Tokyonak. Talalkoztunk Mariaval, aki megszervezte nekunk es vegig is csinalta velunk a "hogyan fedezzuk fel egesz tokyot ket nap alatt" programot. Pentek este a Sunshine city felhokarcolo 59. emeleten vacsoraztunk, itt lattam eloszor Tokyo-t fentrol. Oriasi, elsore nem is tudtam felfogni, hogy mekkora, egy vegtelenitett varos az egesz. Nehany kep:




Szombaton reggel aztan nyakunkba vettuk a belvaros kulonbozo nevezetessegeit, espedig:
A halpiacon kezdtuk, ami kb akkora mint pecs tortenelmi belvarosa vagy nagyobb es mindenfele herkenytyut megkapni.
Ezutan a Hama-Rikyu kert kovetkezett, Tokyo over 300 eves fenyofajaval, innen egy hajout jott Asahi-ba, ahol az Asahi sor soroskorso alaku felhokarcoloja van.
Lattuk az Asakusai templomot, ami kb egy bazarsor, Ginza-t, ahol minden vilagmarka nagy uzletei megtalalhatok. Ezutan jott Akihabara, az elektromos varos, mindenfele elektromossaggal kapcsolatos holmit meg lehet kapni es egy egesz varosresznyi Media Markt szeru uzlet van ott.. Megneztuk meg az Eiffel torony mintajara epult Tokyo towert.
Egy 6 fogasos tofuvacsora utan egy hajoutra mentunk, es a tengerrol neztuk, ahogy lehunyja kek szemet az eg es kinyitja sok szemet a haz. Lejart labaknak szep feludules a nap vegen..



Vasarnapra eloszor a templomairol es sokszaz eves oriasi Buddha szobrarol hires Camakura volt terioteken. Es Enoshima, ahol megneztunk egy aquariumot es egy delfin show-t es vegre megfurodhettunk a csendes oceanban. Ez a nap is nagyon jol sikerult, van is rola par kep:





Hetfon nemzeti unnep volt itt, ugyhogy a kalandok folytatodhattak viszont mar kulonvaltak utjaink a magyarokkal. Csatlakoztam az angol-sved cserediakokhoz, akikkel felfedeztuk a csaszar palotajat es annak kertjet, ami olyan mint egy oazis a felhokarcolokkal tuzdelt suru varosban. Megneztuk megegyszer Akihabarat es elmentunk Ginzaba a Sony bemutatotermebe megismerkedni az uj japan csodakkal.






Ami ezutan kovetkezett az egy csomo utazas volt, haza Moroyamaba, pakolas, indulas Kawagoe-ba, ahol ezen a heten toltom a gyakorlatomat. Szeretek itt lenni, irok rola nemsokara bovebben. Addig is mindenkinek a legjobbakat aki ezt olvassa (vegigolvasta :-))!!

2010. július 15., csütörtök

A legjobb a dolog a heten..

..a pentek delutan! Ma vegre kiszabadulok kicsit a heti melobol, meghozza egyenesen Tokyoba. A hetveget a belvarosban toltjuk egy segitokesz magyar patologus, Maria tarsasagaban, aki elkalauzol bennunket a forgatagban.


Miota legutobb jelentkeztem azert tortent par dolog. Kedden peldaul tobb mint 12 orat toltottem a korhazban, mire hazaertem bovem este 8 utan, ugy ereztem magam, mint akit nindzsak tamadtak meg.. :-) Szerdan fajt is a fejem, ezert delutan elmentem kirandulni es talaltam a kozelben egy gyonyoru kis tavat, ime:


A tegnap estebe pedig szerencsere belefert meg egy japan furdovel kombinalt vacsi, olyan helyen ahol a fozolap az asztal kozepen van es mindenki azt rak ra amit akar, fincsi volt.. ;-))


Nemsokara indul a busz ugyhogy meg nehany apro elmeny:


A szobamat legoemberekre mereteztek, ugyanis furdovel, hutovel, mindennel egyutt kb fele akkore, mint az otthoni. Viszont mindenkinek sajat klimaja van.

"Ugy adtok egymasnak igazi csokot, ha az almaitokrol beszelgettek" - a tegnapelotti japan film tanulsaga.

Tegnap megkerdezte Yuki, hogy mennyi a tandijam, mire mosolyogtam..nekik tobb mint 6 millio forint per szemeszter...hmm

A konyvtarban a japanok az egyetemi eloadast nezik a szamitogepen, gyorsitva.
Ja es egy felmeres szerint, a legtobb nyugati embernek japanrol elsokent a "ninjaaa"jut eszebe :-)

Mas most nem jut eszembe, de hetevegen igerem gazdagodom meg kicsit lelekben!


Hetfon legkeseobb jelentkezem, jo hetveget mindenkinek! :-)

2010. július 12., hétfő

Ez hihetetlen!


"..ezt nem hiszem el!! Biztos csak alom, de mar megint (majdnem ;-)) varazslat tortent! Nem akarok visszacsoppenni a realitasba!" Korulbelul igy fekszem le este es kelek fel reggel az elmult napokban. Rengeteg jo dolog tortent velem, nehez kozottuk sorrendet tenni, talan ott kezdem ahol legutobb abbahagytam.

Legutolso penteken elmentem a szivsebeszet dolgozoival barbeque estere. Nagyon nepszeru errefele, pedig egyatalan nem japan szokas. Egy teto alatt osszegyulnek es mindenfele ennivalot radobnak a fozolapra, megpiritjak aztan nyaminyami. Az este kulon fenypontja volt, amikor megismertem a mutosfiukat (lasd a kepet), akikkel, habar egesz heten napi 8-10 oraban kerulgettuk egymast illedelmesen, eddig csak egy sapkat es egy maszkot lattunk egymasbol, meg egy ferde szempart.. :-) Hangulatos este volt, sok rohoges, tuzijatek, happy ending, mint mindig.

Szombat reggel elindultunk a Fuji melle a Kawaguchiko tohoz es mivel szombaton szep ido volt, odaerve neki is vagtunk, hogy felmasszunk a hegyre. Nem tul nehez felmaszni, nem kell kulonosebb felszereles, viszont kell legalabb egy nap, nekunk szuk 3 orank allt rendelkezesre. Ennek fenyeben nekivagtunk, hogy a leheto legfeljebb elerjunk, a vegere harman maradtunk legelvetemultebbek, el is ertuk a 7. allomast 2700 meter korul. Gyonyoru kilatas, felhok, holdbeli taj fogadott. Onnan egy futas kovetkezett lefele, hogy elerjuk a buszt, maradnado elmenyt hozott a combomnak..





Ezutan fedeztuk csak fel, hogy hol is szalltunk meg, egy japan termalhotel fogadott kegyeibe ket ejszakara. Ha bemesz felveszel egy papucsot, ha a szobaba belepsz leveszed, mert tatami van (meg szekek lab nelkul, csak uloke es tamla az egesz), de van meg a WC papucs is, stb..

A hotelben forro furdo is volt, kilatassal a Kawaguchiko tora a felette buszkelkedo Fujival, teljesen alomszeru az egesz. A furdo nem koedukalt viszont mindenki meztelen es minden furdes elott es utan meg kell mosni magad szepen, alaposan. A hotelben egesz nap karateruhaszerusegben vagy (yukata), ugyhogy nincs gondod semmire. Ilyen korulmenyek kozott tartottunk csapatepito szeminariumot, amit rettenetesen szeretek, tanulsagos is volt, sok ujat tanultam belole.

Tegnap este a furdoben kifundaltuk, hogy korbe kene tekerni a tavat a hotel biciklivel. Tobb sem kellett, koran reggel felkerekedtunk Tristannal es Karllal egy kis reggeli turara, korbeertunk a to korul (kb 16km, 50 perc alatt megvoltunk), egy utolso bucsut vettunk a forro furdotol es egy svedasztalos reggeli zarta az elmenyt.


Szep napok voltak, es nagyon jo rajuk visszagondolni, viszont holnap ujbol elkezdodik a mokuskerek 7:30-kor a korhazban. Puszilok mindenkit, bucsuzoul meg nehany kep a hetvegerol:





2010. július 9., péntek

Es folytatodik!!

Sziasztok!

Ujabb napok teltek el, nem sok alvassal, de annal tobb tortenessel.
A napjaim nagy reszet ebben az epuletben toltom, a Hidakai korhaz "A" tombjeben. Most is itt vagyok, ha valaki felfedezne az ablakban integetni, annak gratulalok! Vege van a mai nagy mutetnek, teljes aortaiv csere volt. A beteget lehutottek 25 fokra, ezert a mutoben sarkkori hideg volt, 4 retegnyi mutosruhaban szobroztam vegig a tobb, mint 7 oras procedurat, de nagyon tetszett. Ma is kamatoztattam japan tudasom gyongyet, a mutoben leghasznosabb mondatot: "Acsidaj kodeszaj!" ami annyit jelent: "Kerek szepen egy samlit!" (fentrol konnyebb belatni a mellkasba.. :-)

Kozben azert zajlik az elet, folyamatosan kiserleteket teszunk a japan konyha meghoditasara. A kepen Kadzsi-val vagyok, o az egyik idei cserediakunk. Elelmes, eletrevalo sracok, nem feltem oket magyarorszagtol. Tegnap este volt a hivatalos megnyito unnepseg, nagyon jol ereztuk magunkat, ettunk kagylot meg csigat meg mindenfele undormanyt. Sikerult egy jot enekelni-zongorazni nekik, egesz nagy sikere volt. Az unnepseg utan pedig a diakok elvittek minket egy igazi japan karaoke klubba. Privat termunk volt, egesz igenyes, plusz a japanok annyira lelkesen enekeltek, hogy ilyet meg nem lattam. Mindenesetre nagyon jol sikerult este volt!


Ez a japan mobilom. HATALMAS! Amikor jottem, azt hittem minden miniatur lesz, de a telefonjuk mindegyiknek oriasi. A menurendszert azt most hagyjuk, megviccelt mar parszor. :-)

Nemsokara megyek, ma este a szivsebeszeknek barbeque partyjuk van, amire elhivtak, nagyon kedves emberek. A hetveget a Fuji mellett Kawaguchikoban toltjuk a cserediakokkal, hetfon vagy kedden jelentkezem!
Zarasul itt egy kep a sotet birodalom egyik idult, gonosz katonajarol lezerkarddal, ma reggel fenykepeztem nektek. Enjoy! ;-)